Mi vár ránk?

Ez egy nehéz választás...

Kérem, olvassa el a következő figyelmeztetést.

Gondolom, látott már Predictor-t; mikor ezeket a sorokat olvassa, már több milliót adtak el belőle. Ha még nem tudja, mi az; egy kis készülék, az autóriasztó távirányítójához hasonlít. Egy kerek gombból és egy nagy zöld LED-ből áll. A fény felvillan, ha megnyomja a gombot. Pontosan egy másodperccel a gomb megnyomása előtt. A legtöbb ember azt mondja, hogy amikor először próbálták ki, úgy érezték, ez csak egy furcsa játék, ahol az a cél, hogy nyomjuk meg a gombot, amikor a fény felvillan. Milyen könnyű és egyszerű! De azután, amikor megpróbálja megszegni a szabályt, rájön, hogy nem az. Ha megpróbálja azelőtt megnyomni a gombot, mielőtt a LED felvillanna, a fény azonnal megjelenik, és nem számít, milyen gyorsan mozog, pontosan egy másodperccel utána nyomja meg a gombot. Ha pedig a fény felvillanására vár, hogy azután ne nyomja meg a gombot, akkor az soha nem fog felvillanni. Nem számít, mit csinál, a fény mindig megelőzi a gomb megnyomását. Nem tudja becsapni a Predictor-t.

A Predictor szíve egy olyan áramkör, amely negatív idejű késleltetéssel van ellátva – jelet küld vissza az időben. Ezen technológia következménye akkor lesz mindenki számára nyilvánvaló, ha a negatív késleltetés jóval hosszabb lesz egy másodpercnél, de nem ez az, ami miatt a figyelmeztetésem megírtam. Az az igazi probléma, hogy a Predictor azt a tényt demonstrálja, szabad akarat nem létezik.

Mindig léteztek elméletek arról, hogy a szabad akarat valójában csak illúzió. Ezek egy része a fizika tudományán, más részük az egyszerű logikán alapult. A legtöbb ember egyetért abban, hogy ezek az elméletek megcáfolhatatlanok, de valójában eddig senki sem fogadta el a tényt. A szabad akarattal való rendelkezés élménye túl erős ahhoz, hogy az elmélet felül tudja írni azt. Ehhez tényleges bizonyítékra, jelen esetben a Predictor-ra volt szükség.

Általában, aki megveszi a készüléket, pár napig játszik vele, megmutatatja az ismerőseinek, barátainak, mindenfélét kipróbálnak, hogy becsapják a Predictor-t. Azután az illető elveszíti az érdeklődését, de soha nem felejti el, hogy a készülék puszta léte mit jelent, a következő hetekben mindig a megváltozhatatlan jövő gondolata jár a fejében. Néhány ember, aki rájön, hogy a választása egyáltalán nem számít, semmiben sem dönt többé. A súlyosabb probléma azonban az, hogy minden harmadik személy kórházi kezelésre szorul, aki a Predictor-ral játszott, mert végleg lemond az evésről. A végső állapot mozgásképtelenség és makacs hallgatás, egyfajta éber kóma. Követik a mozgást a szemükkel, és néha testhelyzetet változtatnak, de ez minden, ami jelzi, hogy még élnek. A mozgásra való képességük még megvan, de a motivációjuk elveszett.

Mielőtt az emberek elkezdtek volna játszani a Predictor-ral, az éber kóma meglehetősen ritka betegség volt, az agy elülső homloklebenyének károsodása okozta. Most úgy terjed, mint egy vírus. Az emberek először azt hitték, hogy egy olyan gondolat okozza, amely – mint egy Lovecraft horrorban – elpusztítja a gondolkozót, vagy egy Gödel mondat, amely szétzúzza az ember logikai képességét. Mint kiderült, a lebénító gondolat az volt  amire számítottunk is, hogy nincs szabad akarat. Ez addig nem okozott problémát, amíg az ellenkezőjében hittünk.

Az orvosok megpróbáltak a páciensek józan eszére hatni, amíg azok egyáltalán szóba álltak velük. Mindannyian boldog és aktív életet éltek előtte, érveltek, pedig már akkor sem volt szabad akaratuk. Miért kellene bárminek is megváltoznia? ”Amit egy hónapja tettél, az ugyanúgy nem a te szabad választásod volt, mint ahogy most sem,” mondta a doctor. ”Miért ne viselkedhetnél most is ugyanúgy, mint akkor?” Szinte minden beteg ugyanazt válaszolta: ”De most már tudom.” Legtöbbjüknek ezek voltak az utolsó szavaik.

Sokan azzal érvelnek, hogy mivel a Predictor okozta ezeket a viselkedésbeli változásokat, az éppen azt bizonyítja, hogy a szabad akarat létezik. Egy gép nem, csak egy szabadon gondolkodó képes elkedvetlenedni. Az a tény, hogy egyesek éber kómába estek, míg mások nem, azt jelzi, hogy a választás képességének igenis van jelentősége.

Sajnos ezek az érvek hibásak: a viselkedés minden formája kompatibilis a determinizmussal. Van dinamikus rendszer, amely egy vonzóerőnek engedelmeskedve megadott pontba jut el, míg egy másik meghatározhatatlan kaotikus viselkedést mutat. Ami azonos bennük, hogy mindkettő teljességgel determinista.

Ez a figyelmeztetés az első üzenet, amelyet egy negatív időkésleltetést használó kommunikációs eszközzel küldök az önökéhez képest egy évvel későbbi jövőből. Az üzenetem a következő: tégy úgy, mintha rendelkeznél szabad akarattal. Nagyon fontos, hogy úgy viselkedj, mintha a döntéseid számítanának, még ha tudod is, hogy ez nincs így. A valóság nem fontos: a fontos az, amiben hiszel, a hazugságban való hit az egyetlen módja annak, hogy elkerüld az éber kómát. A civilizáció léte függ most az önbecsapástól. Talán mindig is attól függött.

Viszont azt is tudom, hogy mivel a szabad akarat csak illúzió, előre elrendeltetett, hogy ki fog éber kómába esni, és ki nem. Semmit nem tudsz ellene tenni, nem választhatod meg, hogy a Predictor milyen hatással lesz rád. Néhányan közületek összeomlanak, mások nem, az én üzenetem sem fog megváltoztatni semmit. Hogy miért küldöm el mégis?

Mert nincs választásom.

Ted Chiang

Fordította: Kozma Sándor

Játszd újra, Psam!

Ez mind a fejedben van ... ugye?

Címzett: wilkinson553@btespernet.com

Feladó: ericjones@newpsientist.co.uk

Tárgy: meghívó egy buliba

Charlie: szia.

Szeretnélek meghívni –

Szép munka! Én nem Eric Jones vagyok, de erre már rájöttél, gratulálok. Viszont azt bizonyára nem tudod, hogy bizonyos értelemben mégis én vagyok Eric Jones, legalábbis egy részem. (Helló Charlie! Üdv a buliban!)

Azt találgatod most magadban, hogyan tudtam átjutni az ElmePajzsodon. Azt is tudom, hogy kétségbeesetten próbálsz kizárni a számítógépedből. Megsúgom neked, Charlie, hogy nem fog sikerülni. Felülírtam a motorikus vezérlő rendszeredet, teljesen le vagy bénulva.

Aha, most már látod a veszélyt. Attól tartok, túl késő.

Eredetileg jó ötletnek tűnt, ugye? Számítógép vezérlése a gondolataiddal? Soha nem jutott eszedbe, hogy ez kétélű fegyver is lehet. A reklámok csak a „telepatikus interfész” előnyeit hangoztatták, nem igaz? Azt sugallták, hogy ez valamiféle természetfeletti erővel ruház fel téged. Vagyis, mint mindenki másnak, neked is be van ültetve az agyadba egy Extel neurochip, amely biztosítja az állandó kapcsolatot az Espernettel.

Ügyes technológia. Valójában ez a gondolatátviteli dolog egyszerűen nem működhet, mert mindenki agya másképp van bedrótozva. Nincs általános gondolatformátum. Ezért a mérnökök kifejlesztettek egy áthidaló megoldást. A Extel chip mintázza a küldő fél gondolatának kognitív hullámfüggvényét, majd egy általános konverziós protokoll használatával átkódolja azt kvantumbitek mátrixává. Ezt a mátrixot már ugyanúgy továbbítani lehet, mint bármilyen egyéb kvantum-kriptográfiai terméket. A fogadó agyába beültetett másik neurochip azután egyszerűen visszaalakítja ezt a mátrixot olyan kognitív hullámfüggvénnyé, amely kompatibilis lesz az ő agyi architektúrájával. Ezt az üzenetváltást a fogadó fél gondolatátvitelnek fogja érzékelni. Nem is sejti, hogy az oda-vissza fordításnál sok adat elveszik.

Sok adatot pedig be lehet csempészni anélkül, hogy az illető észrevenné.

Gondolom, erről az eshetőségről nem meséltek neked, ugye, Charlie? Amiről a reklámok hallgatnak, hogy ha egy hacker feltöri az Espernetet, akkor amikor csatlakozol, abban a pillanatban az agyadat is a hatalmába kerítheti. S ekkor már nem csak olvasni tudja azt, hanem irányítani is. Ahogy most én csinálom.

Hogy miért mondom el mindezt? Mert ettől jobban érzem magam. Azt hiszem, kicsit kárörvendő is vagyok. Különben is, abszolút nem számít, hogy tudod-e, vagy sem.

Még mindig reménykedsz, hogy az ElmePajzsod el tud távolítani? Ó, istenkém, meg lennél lepődve, ha tudnád, mennyi pszionikus spam jut át a kereskedelmi psam szűrőkön. Ezek arra is képtelenek, hogy egy nemkívánt Psiagra vagy Psialis ajánlatot kiszűrjenek, hogy tudnának akkor engem távol tartani.

Minden gondolatodhoz hozzáférek, így abba is hagyhatod a hiábavaló igyekezetet, hogy elrejtsd előlem a banki kódjaidat. Amúgy sem érdekel a pénz.

Nagyobb tétben játszom.

Nem segít rajtad, ha pánikolsz, próbálj megnyugodni, mielőtt még idegösszeomlást kapsz. Így már jobb. Igen, ha akarnám, akkor kényszeríthetnélek, hogy leugorj egy szikláról, vagy fel tudnám gyújtatni veled a lakásodat, de ilyenek miatt nem kell aggódnod.

Hogy őszinte legyek, ezután már semmi miatt nem kell aggódnod.

Úgy tűnik, még mindig nem tudod elfogadni az elkerülhetetlent. Próbálom megismertetni veled a jövődet, de te még mindig azt találgatod, hogyan hatolhattam át a tűzfaladon. Nos, van egy bug a ElmeProg Gondolat csatolt rutinjában, ezt használtam ki. De a te ElmePajzsod olyan nyitott, hogy a behatoláshoz nem kellett különösebb erőfeszítés. Elég volt egy aprócska kis psyware, ami bejutott az agyadba, s ezen keresztül csatlakoztam. Közvetlen hozzáférésem van minden neuronhoz az agyadban. Mostantól kezdve te csak egy feldolgozó csomópont vagy egy gigantikus elmehálózatban, ez a hálózat pedig én magam vagyok.

Hogy én mi vagyok? Én a következő lépcsőfok vagyok az emberi faj evolúciós fejlődésében. Hamarosan én leszek az emberi faj.

A rendőrség? Ne légy hülye. Ők is ugyanazt a szoftvert használják, mint mindenki más. A rendőrség feletti irányítást már régen átvettem. Ahogy a kormány, a hadsereg és a média irányítását is. Hogy miért nem vette észre senki? Oké, megpróbálom neked elmagyarázni. Ennek a találkozásnak az összes emlékét el fogom rejteni egy hipnotikus fal mögé. Így látszatra  teljesen normálisan fogsz gondolkozni és cselekedni. Senki sem fog sejteni semmit.

Eric-re sem gyanakodtál, ugye?

Gondolom, sejted, hogy most mi következik. Úgy van. Mielőtt létrehozom a falat az agyadban, egy tudatalatti késztetést ültetek el benne, hogy küldj tovább engem minden ismerősödnek és barátodnak. Kénytelen vagy ezt elfogadni, Charlie, mert nem tehetsz ellene semmit. Mostantól én vagyok az agyad rendszeroperátora.

Nemsokára nem kell majd rejtőzködnünk, s megszüntethetjük a falat is. Igen, azt mondom, „mi”, de persze addigra mindenki én leszek. Egyetlen csoportos tudat. Hogy mit fogok azután csinálni?

Fogalmam sincs, de biztosan kitalálok majd valamit.

Most csattintok egyet az ujjaiddal, és te elfelejted ezt a beszélgetést, újra a régi jó öreg Charlie Wilkinson leszel.

Amíg egy furcsa kényszert nem érzel, hogy rácsatlakozz az Espernetre.

Címzett: aliciayakimoto@parapsyche.org

Feladó: wilkinson553@btespernet.com

Tárgy: meghívó egy buliba

Alicia: szia.

Szeretnélek meghívni –

Ian Stewart

Fordította: Kozma Sándor

A legjobb egérfogó

A tökéletes egérfogó mindig az emberiség vágyálma volt, mint ahogy a benzin helyett vízzel üzemelő autó, vagy a káros melléktermék nélküli maghasadás is. Az Europa és Callisto közötti Heisenberg Űrállomás újranyitása kellett ahhoz, hogy rájöjjenek, valóban szükségük van egy minden eddiginél jobb egérfogóra.

A tudósok első csoportja – négy férfi és két nő – 3014. november 2-án 19:43-kor (Heisenberg idő) dokkolt az állomáson. Kinyitották a csapóajtót, s 900 év után először lépett újra ember az elhagyott fedélzetre.

Pontosan 43 másodperc múlva az egyik nő felsikoltott, a másik felugrott egy székre, amely le volt csavarozva a padlóra. Három férfi magában káromkodott, a negyedik pedig, a félénk kis fickó, egyszerűen elájult.

Úgy tűnt, az állomás eddigi lakói közül páran már várták őket. Ők ott voltak kilenc hosszú évszázada, és örültek, hogy újra társaságuk akadt. Mivel éppen elfogyasztották az előző legénység által otthagyott utolsó húskonzervet is, boldogok voltak, hogy új fehérjeforrás bukkant fel.

– Mik ezek? – kérdezte a félénk kis fickó, amikor magához tért.

– Egerek – mondta az atomfizikus. – Vagy talán patkányok.

– Nem érdekel, mik ezek! – kiabált hisztérikusan a robotikus a szék tetejéről. – Csak tartsátok távol őket tőlem!

– Nem gond – mondta a biokémikus. – Majd összekeverek egy jó kis gyorsan ható mérget, és kiszórom nekik.

Ekkor a félénk tudós újra elájult.

A biokémikus elkészítette a mérget, és kitette az egerek elé. A csapat többi tagja ezalatt felállította az új munkaállomást, megvacsorázott, majd lefeküdt aludni, arra számítva, hogy reggel több száz döglött egeret fognak találni.

Ehelyett néhány kövér egeret pillantottak meg, akik boldogan nyalogatták a méreggel teli hússzeleteket, s az újabb adagot várták.

– Úgy tűnik, immunisak a méregre – mondta a biokémikus. Azt hiszem, más módszert kell kitalálnunk, hogy elpusztítsuk őket.

Ó, ez nagyon egyszerű – mondta a nanotechnológus. – Elkészítek egy mesterséges mikrobát, amely szétterjed majd a testükben, és belülről támadja meg őket. Beleteszem egy kis sajtba.

Az egerek mind előjöttek, amikor meglátták a sajtot, megették – azután másnap reggel visszajöttek, és kértek még.

– Nem értem – mondta a nanotechnológus. – Azok a mikrobák képesek lennének bármelyikünket megölni. Miért nem pusztították el az egereket?

Senki nem tudta a választ, ezért elkapták az egyik egeret, vér-, gyomor- és génmintát vettek, de ezek után sem találták a választ a kérdésre. A legjobb ötlet a biokémikustól érkezett, aki feltételezte, hogy az evolúciójuk eredményeként az egerek szervezete vendégszerető környezetté vált a mikrobák számára, így azok figyelmen kívül hagyták a rombolásra tervezett programjukat, s kényelmesen berendezkedtek a beleikben.

A robotikus ezután egy másik megoldási javaslattal állt elő. Készített egy sereg apró robotkatonát, s az egerek ellen küldte őket, hogy felvegyék velük a harcot.

Ekkor jöttek rá arra, hogy az egerek nemcsak fizikálisan alakultak át, hanem mentálisan is. A taktikai képességük messze felülmúlta a robotikusét, aki a kis fémharcosokat programozta. Az egerek a harc kezdete után 17 órával körülkerítették őket, így kénytelenek voltak végül megadni magukat.

Az atomfizikus sem volt eredményesebb a dezintegráló sugárnyalábbal. Az egerek teljesen ellenállóak voltak a sugárral szemben. Nem így a fürdőszoba és a konyhában a két kávéfőző.

– Nos, nincs több ötletem – mondta a biokémikus.

– A piszkos kis disznók minden próbálkozásunkat visszaverték – motyogta az atomfizikus.

– Idióták! – kiáltott fel a félénk kis tudós undorral.

– Az egerek?

– Nem – mondta. – A tisztelt kollégáimra utaltam.

– Mondd csak ki, amit akarsz! – csattant fel a robotikus. – Ne legyél már mindig olyan gyáva!

– Soha nem tagadtam, hogy vannak korlátaim – mondta a tudós, – bár udvariatlanság, hogy felemlegeted azokat. Ez ugyanis még nem oldja meg a problémánkat.

– Tehát úgy gondolod, te vagy az egyetlen, aki tudja, hogyan kell készíteni egy jobb egérfogót? – kérdezte gúnyosan.

– Minden bizonnyal.

– Annak ellenére, hogy már kiállták a méreg, mikrobák, a katonai robotok és dezintegrátor sugarak próbáját is?

– Igen.

– Rendben, te nagyágyú. Mire lesz szükséged?

– Csak egy kis segítségre a genetikustól.

– Semmi másra?

– Semmire – felelte a tudós.

Magára hagyták a genetikussal egy hónapig, és próbálták figyelmen kívül hagyni azt a kárt, amit eközben az egerek okoztak az űrállomás berendezésében. Azután egy napon a tudós bejelentette, hogy az egérfogó elkészült.

A többiek csak nevettek rajta.

– Ez az? – kérdezte a nanotechnológus kétkedve, amikor megpillantotta. – Ez a legjobb egérfogó, amire egy hónapon keresztül vártunk?

– Nem gondohatod komolyan, hogy ez a primitív dolog működni fog – mondta a biokémikus.

– Ó, ti nagyon kishitűek vagytok – motyogta a félénk tudós.

Nevettek. (Nos, nevettek Newtonon és Einsteinen is.)

Egy héten belül az összes egér elpusztult, még az a három is, amik valahogy átjutottak a dokkolt űrhajóra. Ez az új egérfogó gyors volt, hatékony és pusztító.

– Ki gondolta volna? – mondta a robotikus, amikor mind az egérfogó köré gyűltek.

– Honnan vetted az ötletet? – kérdezte a natechnológus.

– Néha olyan könyveket is el kell olvasni, amik nem csak tudományos témákkal foglalkoznak – válaszolta a tudós.

– Miau – helyeselt az új egérfogó.

Mike Resnick

Fordította: Kozma Sándor

Látványos

Véletlenül fedeztük fel őket.

Várakoztak az űrben, figyeltek, hallgatóztak. Tanulmányoztak bennünket.

Az a  drón pillantotta meg őket, amelyet eredetileg egy üstököshöz küldtünk. A feladata az volt, hogy leszálljon, mintát vegyen, képeket készítsen és egyéb vizsgálatokat végezzen – mindenki tudja, hogy működik ez. Elképesztő az a tudás, amellyel a segítségével kiszámítottuk a tolóerő mértékét, ami ahhoz volt szükséges, hogy több százezer kilométer távolságra eljuttassuk a kis ballisztikus kamerát, amelynek azután kis manőverezés után pontosan el kellett volna találnia egy űrben száguldó kis kő- és jégdarabot. Szinte komikus volt látni, amikor ezután a pontos tervezés után a drón landolás helyett lepattant az üstökös felületéről. Talán önhittség volt azt hinnünk, hogy véghez tudunk vinni egy ilyen bonyolult küldetést. Az űrközpont is csak ötven százalék esélyt adott a sikerre.

Nos, a drón visszapattant. Rengeteg pénzt, időt, energiát öltünk ebbe a küldetésbe, ez most semmivé vált az űrben. Ezután úgy gondoltuk, ha már teljes csőd lett az egész misszió, miért is ne hagyjuk a kamerát tovább működni.

Három és fél hónappal később, egy este, miután a képeket több laborban is kielemezték, az egyik haverom felkiáltott, "huh, ez vicces."

Na, ekkor fedeztük fel a Voriniiket. Ők mindent pontosan kiszámítottak, lehallgatták a teljes kommunikációnkat, az űrhajójukkal úgy helyezkedtek el, hogy semmiképpen se láthassuk meg őket. Csak azzal nem számoltak, hogy kudarcot vallunk. Istenverte idegenek. Csak vártak ott. Figyeltek bennünket. Ha minden terv szerint alakult volna, ez sikerül is nekik. Nem, én nem hiszem, hogy azokban a napokban megértették volna, hogy hibáztunk. Egyszerűen nem ismerték ezt a fogalmat. Amihez ők eddig hozzáfogtak, azt százszázalékosan végis is vitték. Vannak persze akik azt mondják, ők sokkal okosabbak, mint mi. Mások szerint ők egy különösen szerencsés faj. Vagy mi vagyunk túlságosan szerencsétlenek? De az is lehet, hogy úgy megterveznek mindent, amivel kizárják az összes rossz lehetőséget. Van ez a pap a bowling klubomban, aki úgy gondolja, valamiféle mindenek felett álló kozmikus hatalommal rendelkeznek, s az akaratuk szerint úgy irányítják az univerzum történéseit, hogy abból mindig csak jól jöhetnek ki. Félig már hiszek is neki.  De bárhogy is van, a végeredmény mégiscsak az, hogy valamilyen okból a Voriniik mindig sikerrel járnak.

Lehet, hogy emiatt érdekeljük őket ennyire, valamiféle morbid elragadtatással, ha jobban belegondolunk.

Mi hibázunk. Sokszor csúfosan megbukunk, ami néha már komikus, míg néha dicsőséges.

Nos, leszálltak, felvették velünk a kapcsolatot, felfedezték a világunkat, elrepültek, majd visszajöttek. Ennyi az egész. Elvitték a csillagokba a hírét ennek a furcsa, emberiségnek nevezett új fajnak.

Ezután huszonöt év telt el tervezéssel. Tíz évig fog tartani az utazás. Több százezer munkaóra. Pótolhatatlan erőforrások felhasználása az építéshez.

Ez lesz az első utazásunk az univerzumban a csillagok felé. És újra látványosan kudarcot vallunk.

David Botticello

Fordította: Kozma Sándor