Közeledett a Föld körüli tizenötödik körpálya befejezéséhez, Grönland hangtalanul suhant el alatta. Elvégezte az előírt méréseket, melyek visszaigazolták, hogy az űrkapszula hibamentesen működik. Ellenőrizte azokat az automata műszereket is, amelyek továbbítják a Földre a tárolt adatokat, amikor az irányítóközpont fölé érkeznek. Minden rendben, minden mechanikai eszköz megfelelően működik.
Ez az információ nem okozott neki meglepetést, valójában nem is gondolt rá. Az eddig megtett út és a Földön végrehajtott hosszú szimulációs repülések után ezek az ellenőrzések unalmas rutinná váltak. A kapszulákat folyamatos földi és űrben elvégzett teszteléssel tették alkalmassá arra, hogy állatokat, majd az első embert szállítsák.
Újra megcsodálta az eléje táruló panorámát. A fent és a lent már elvesztették szokásos jelentőségüket. Mivel a kapszula, hála Sir Isaac Newtonnak és az ő térvényének, stabilan állt egy pontban és a térbeli pozíciója nem változott, a Föld és a csillagok folyamatosan más képet vetítettek elé. A ‘fent’ most azt jelentette, ami a feje fölött van. Emlékszik, hogy ez már az első körpályán is természetes volt számára. Azon tűnődött, hogy a másik kettő is ilyen természetesen fogadta-e ezt a jelenséget.
Mert ketten előtte már voltak a Föld körül keringő kapszula utasai, ők szintén teljesítették a szigorú hároméves kiképzést, és teljesítményük feljogosította őket arra, hogy őelőtte jussanak fel az űrbe. Jól ismerte őket, és csodálkozott mi történhetett a repülésükön. Természetesen mindketten visszatértek, ha ezen a szorosan vett definíciót értjük. A kapszulák élve visszajuttatták őket a Földre, de ez várható volt még akkor is, ha a visszatérés alatt megvolt a veszélye a kapszula kigyulladásának és elégésének. A levegőfékezés technikája teszi lehetővé, hogy a légköri súrlódás előidézze a szükséges fékezőerőt, ami az ereszkedési sebességet minimálisra csökkenti. Ehhez az űrjárműnek be kell kapcsolnia a fékezőrakétákat, de vészhelyzet esetén természetesen a földi irányítás saját maga is be tudja indítani a rakétákat. Emlékezett rá, mindenki hogy meglepődött és megkönnyebbült, amikor az első kapszula visszatért és az űrhajóst élve találták. Azt várták, nem lesz életben, mert minden előzetes óvintézkedés ellenére nem kapcsolta be a fékezőrakétákat az ötvenedik körpálya megtétele végén, és a földi irányításnak kellett visszahoznia a kapszulát a hatvanötödik után.
A szerencsés visszatérés csak részben oldotta meg a rejtélyt, a mentőcsapatot gőgös, néma csend fogadta az űrhajós részéről. A későbbi vizsgálatok visszaigazolták a kezdeti diagnózist: teljes és tökéletes elzárkózás, mindenfajta kommunikáció elutasítása. A gyógyító terápiák sikertelenek voltak.
A második repülés hasonló eredménnyel zárult, kivéve hogy a harmincegyedik körpálya után kellett visszahozni, mert az űrhajós nem indította be a rakétát időben. A kapszula kinyitásakor összefüggéstelenül motyogott holdakról, csillagokról, szavai nem segítették elő a rejtély megoldását.
A vizsgálatok semmiféle szervi elváltozást nem találtak egyik esetben sem. Az agyszövetből vett biopszia kimutatott a hosszú ideig elszenvedett súlytalanság és a primer kozmikus sugárzás okozta kisebb mikroszkópikus sejtelváltozásokat, de ezek jelentéktelenek volt. Vonakodva ugyan, de úgy határoztak, hogy harmadszor is megismétlik a kísérletet.
Az indítást a terv szerint hajtották végre. Az élmény csodálatos volt, de erre már előzetesen felkészült. Mégis ellenállhatatlan érzés kerítette hatalmába, amit nem látott előre. A súlytalanságot már rövidebb időre megtapasztalta a felkészítés alatt, de semmi sem ért fel azzal az érzéssel, amit a gravitációnélküliség szabadsága jelentett.
A Föld forgását a feje felett a kozmikus erők határozzák meg, de az az érzés megmagyarázhatatlan, ami elfogta felfelé tekintve. Mondták neki, hogy a csillagok fénye világos és állandó lesz, a végtelenség érzetét kelti, de semmilyen leírás vagy fénykép nem készítette fel a valódi látványra.
A huszonegyedik körpálya megtételekor a bolygó egész felszínét nappali fényben látta. A kontinensek tisztán kivehetőek voltak, ahogy az óceánok és mindkét sarki jégsapka is. A formák ismerősnek látszottak, de a távolság miatti homályos bizonytalanság megváltoztatta a körvanalakat, amelyet csak egyedül ő láthatott. A bolygó sötét oldalán fekvő nagyvárosokat elmosódott világos területek jelezték, amelyek fénye jelentéktelennek tetszett a csillagok és a nap fényéhez hasonlítva.
Vajon mire gondolhattak a többiek, amikor ez a csodálatos látvány eléjük tárult? Kétségtelen, hogy nem voltak képesek megérteni és elfogadni ezeket a dolgokat úgy, ahogy ő. Teljesen egyértelmű volt, hogy annak a hatalmas erőnek és fontosságnak, hogy egyedül van az Univerzumban, senki sem volt a birtokában.
A huszonötödik körpálya végén kikapcsolta a fékezőrakéta indítóberendezését, elégedetten hátradőlt, várva, hogy a Föld újabb kört tegyen meg körülötte.
John Cory
Fordította Kozma Sándor
This text is translation of the short story "Egocentric Orbit" by John Cory, first publication in Astounding Science Fiction, May 1960. Extensive research did not uncover any evidence that the U.S. copyright on this publication was renewed. Minor spelling and typographical errors have been corrected without note.
Bejegyzések
