Napok, hetek, hónapok. Nélküle. Már csak álmaimban van velem. Fogja a kezem, vállamra hajtja a fejét, a fülembe súgja: "Szeretlek apa!" Minden olyan valóságosnak tűnik, olyan igazinak. Hogyan maradhatnék ebben a világban!? Miért kell arra ébrednem, hogy csak egy álom volt, hogy nincs mellettem, egyedül vagyok!? Nyitott szemmel fekszem, szememben könnyek. Be akarok lépni újra azon az ajtón, abba a másik világba, ahol nem érzem azt a bánatot, azt a szomorúságot, amely ébren állandó társam. Abba a világba, ahol még mindig velem van... Ahol az álom a valóság...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése